Családba nem üt a ménkű | 2018-2019

Családba nem üt a ménkű. A közismertmagyar mondást kissé átszabtuk és ezt választottuk programsorozatunk neveként. Azt kívántuk ezzel kifejezni, hogy a család a társadalom olyan alapegysége, a benne élők számára olyan mikrokörnyezet, amely számos öröm, élmény forrása, a szeretet színtere, a tudásátadás terepe.
Már ha jól működik.

Számtalan fiatal nem tudja átélni sajnálatos módon a család ezen egyedülálló és sehol máshol nem elsajátítható vívmányait. Közéjük tartoznak a szegedi József Attila Általános és Szakképző Iskola diákjai is, akik halmozottan hátrányos helyzetűként olyan családi háttérrel rendelkeznek , amelyek nem teszik lehetővé e közösség hatékony működését. Ez azon túl, hogy boldogtalan gyermekkort okoz az érintetteknek, azt a képzetet eredményezi nekik, hogy a család nem a béke szigete, az együttélés kívánatos formája. E keserű tapasztalatok pedig oda vezetnek, hogy felnőttként nem alapítanak családot, vagy éppen azt a rossz mintát fogják követni, amit gyermekként otthon ők maguk is láttak. Ez pedig sem az egyénnek, sem a társadalomnak nem jó.

Erre a helyzetre jelentett kiutat a programsorozatunk, ami teljes családok számára nyújtott olyan elméleti ismereteket és gyakorlati példákat, amelyet megismerve egy boldogabb és teljesebb családi életet tudnak élni.

Így írtunk korábban az egyes műhelymunkákról:

Első foglalkozás – Mi fán terem a Család?
Másodikfoglalkozás – Együtt a Család
Harmadik foglalkozás – Munkában a Család
Negyedik foglalkozás – Advent a Családban
Ötödik foglalkozás – Ünnepel a Család
Hatodik alkalom – Egészséges család
Krízis a családban
Mindörökké család

Adventi ajándékozás a József Attilában – 2018

A Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesület a társadalmi felelősségvállalás jegyében az idei advent során formabontó módon közvetlen jótékonysági akció megvalósítása mellett kötelezte el magát. A közösségi adományozás eredményeként összegyűlt csomagokat a Családba nem üt a ménkű nevű programunknak otthon adó József Attila Általános és Szakképző Iskolában osztottuk ki. Az Egyesülettel régóta partneri viszonyban álló intézmény rendkívül fontos társadalmi szerepet tölt be azzal, hogy sok fiatal számára az utolsó esélyt jelenti az oktatási rendszerben maradásra. A gyakran halmozottan hátrányos helyzetű és speciális nevelési igényű diákok számára itt nyílik mód, hogy piacképes végzettséget szerezve lehetőségük legyen sikeres felnőtté és a társadalom hasznos tagjává válni. Szervezetünk ezzel az apró gesztussal kívánt az iskola tanulóinak mosolyt varázsolni az arcára és valamelyest segíteni a tantestület áldozatos munkáját. Az akció nem valósulhatott volna meg a lelkes önkénteseink közreműködése nélkül, akiket ezért külön köszönet illet. Majdanics Bernadett elkötelezett hozzáállásával szinte egymaga mozgósította az adományozásban résztvevőket a jótékonykodásra, míg Majdanicsné Stern Julianna a csomagok szállításában és kiosztásában nyújtott felbecsülhetetlen segítséget.

2019/03/118.jpg
2019/03/217.jpg
2019/03/316.jpg
2019/03/415.jpg
2019/03/56.jpg
2019/03/66.jpg
2019/03/76.jpg
2019/03/86.jpg
2019/03/95.jpg
2019/03/105.jpg
2019/03/119.jpg
2019/03/123.jpg
2019/03/133.jpg
2019/03/143.jpg
2019/03/153.jpg
2019/03/163.jpg
2019/03/173.jpg
2019/03/183.jpg
2019/03/193.jpg
2019/03/203.jpg
2019/03/218.jpg
2019/03/223.jpg
2019/03/233.jpg
2019/03/243.jpg
2019/03/253.jpg
2019/03/262.jpg
2019/03/272.jpg
2019/03/282.jpg
2019/03/292.jpg
2019/03/302.jpg
2019/03/317.jpg
2019/03/322.jpg
2019/03/332.jpg
2019/03/342.jpg
2019/03/352.jpg
2019/03/362.jpg
2019/03/372.jpg
2019/03/382.jpg
2019/03/392.jpg
2019/03/402.jpg

Ötödik foglalkozás – Ünnepel a Család – 2018

Idén utolsó alkalommal látogatott el a Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesület a József Attila Általános és Szakképző Iskolába a Családba nem üt a ménkű program keretében. Karácsonyhoz közeledve a téma az ünnepi hagyományok voltak. A különféle otthoni szokásokat a fiatalok vidám karácsonyi hangulatban osztották meg egymással és velünk. Ez alkalommal is köreinkben üdvözölhettük Bán Beát, a Bea Alkotóműhelye vezetőjét, akinek segítségével ismét színvonalas és tartalmas kézműves foglalkozásban vehettek részt a diákok és szüleik, mécsestartókat készítve. Az ünnepi hangulatot minél inkább megteremtendő, a tanulókat étellel és itallal vendégeltük meg. Természetesen az ajándékozás sem maradhatott el, búcsúzásként a jókívánságok mellé minden a programban résztvevő fiatal egy csomagot is kapott, aminek köszönhetően boldogan vonultak el a téli szünetre, ahonnan remélhetőleg feltöltődve térnek vissza, hogy jövőre újabb érdekes és izgalmas foglalkozások részesei legyenek a program keretében.

Mesés Kastély 2018

Évek óta hagyomány, hogy a Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesület a szegedi adventi rendezvényen búcsúztatja az esztendőt. Idén a dóm téri Mesés Kastélyban láttuk vendégül a legfiatalabbakat, ahol a kifejezetten az ő számukra készült játékokkal vártuk őket. A kemény hideg ellenére a gyerekek lelkesen vetették bele magukat a feladatokba, szüleik előtt is megcsillogtatva tudásukat, örömet és büszkeséget okozva ezzel nekik. Az élmények mellett távozáskor a jótékonysági adománygyűjtésből megmaradt csokoládéval és gyümölccsel ajándékoztuk meg őket, így csalva mosolyt arcukra.

Képek a kitelepülésről itt!

Családba nem üt a ménkű – Másodikfoglalkozás – Együtt a Család – 2018

Jó hangulatban folytatódott a nyolc alkalomból álló sorozat a második állomással. A hangulatfelelős Azték kutya volt, akit a résztvevők szeretettel üdvözöltek. A kutyust körülrajongva emlékezetes pillanatokat éltek át a fiatalok. A fő téma a szabadidő családban való közös eltöltése volt, aminek szerves része az állattartás, ami nem csak kiapadhatatlan örömforrást jelent a gazdinak és a kedvencnek egyaránt, de felelősségre is tanít. Ennek szellemében a foglalkozás a Felelős Állattartók Nyilatkozatának aláírásával és eskütétellel zárult.

Családba nem üt a ménkű – Harmadik foglalkozás – Munkában a Család – 2018

Egy működőképes családi közösségnek szükséges feltétele az anyagi biztonság. Ennek megteremtéséhez a munkán keresztül vezet az út. Ezt a témakört jártuk körül a program harmadik állomásán. Ennek keretében a résztvevő diákok szülei közül látogattak el néhányan a foglalkozásra, hogy a gyerekekkel beszélgetve megosszák velük a tapasztalataikat, benyomásaikat, élményeiket. A vendégek elbeszélései két eredményt is hoztak: egyfelől rávilágítottak, hogy a leendő munkavállalóknak mire kell majd számítaniuk felnőttként a munka világában, másfelől megismerhették szüleiknek egy olyan oldalát, amelyről kevesebbet tudtak, sőt arra is ráébredtek, hogy milyen áldozatokat is hoznak azért, hogy nekik zavartalan gyermekkoruk legyen. A tisztességes munka becsületének tudatosításán túl így a szülő-gyermek szolidaritás erősödését is szolgálták az elhangzottak.

Családba nem üt a ménkű – Negyedik foglalkozás – Advent a Családban – 2018

Az ünnepi készülődésben két foglalkozással folytatódik a program. Első alkalommal, éppen Mikulás napján az adventi készülődésé volt a főszerep. Ebben segítségünkre volt Bán Bea, a Bea Alkotóműhelye vezetője, aki karácsonyi díszek elkészítésében nyújtott segítséget a fiataloknak. A lányok és fiúk lelkesen vetették bele magukat a formabontó feladatba, miközben a karácsonyi zenétől jó hangulatban osztották meg egymással a saját családi ünnepi hagyományaikat. A foglalkozás vége felé betoppant a Mikulás is, így téve teljessé az ünnepi hangulatot.

Családba nem üt a ménkű – Első foglalkozás – Mi fán terem a Család? – 2018

Október 13.-án elrajtolt a Partiszkon Társadalomkutató Közhasznú Egyesület nyolc alkalomból álló új programsorozata, a Családba nem üt a ménkű. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által finanszírozott program a szegedi József Attila Szakképző és Szakiskolában zajlik fél éven át. Az első foglalkozáson a résztvevő fiatalok általánosságban ismerkedhettek meg a család funkcióival, az együttélés formáival, valamint a családi szerepekkel, megalapozandó a program sikerét.

SZIN 2018 – Civil Falu

Jubileumi fesztiválon vagyunk túl. Idén volt 50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok és idén már ötödik alkalommal volt jelen az Egyesület a Civil Faluban. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a hódmezővásárhelyi Ötletfa Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodával osztottuk meg sátrunkat.
Minden évben nagy hangsúlyt fektetünk a megújulásra éppúgy, mint a folytonosság megőrzésére. Ennek köszönhetően ismét ötvöztük a korábbi évek tapasztalatai alapján népszerűnek bizonyult játékainkat az új, kifejezetten az e nyári fesztiválokra készült programjainkkal. Ezek között hangsúlyos szerepet kapott a fesztivál fél évszázados történetét áttekintő zenei időutazás, az 50 év, 50 dal. A játék a várakozásainkat is túlszárnyalva, minden korábbinál népszerűbb volt a látogatók körében, bizonyítva, hogy a régi motoros fesztiválozók még mindig élénken emlékeznek a múltra, míg a fiatalok zsenge koruk ellenére nagy számban ismerik az elmúlt korok híres előadóit. Külön örömet jelentett számunkra, hogy soha nem tapasztalt számban voltak jelen a legfiatalabb korosztály képviselői, akik körében óriási sikert arattak a kifejezetten számukra készített játékaink, aminek köszönhetően a szüleik is zavartalanul élvezhették a fesztivált. A civil együttműködés jegyében részt vettünk a civil szervezetek felvonulásában, így elevenítve fel a fesztivál korai hagyományait.

Képek a kitelepülésről itt!

Sziget 2018 – Civil Sziget

Idén negyedik alkalommal vett részt az Egyesület a Civil Szigeten. Minden évben az aktuális témához igazítjuk a fesztiválprogramunkat. Ez idén a Love Revolution, melynek három szekciója a Peace, Green Planet valamint a Human Rights volt. A korábban nagy sikerűnek bizonyult programjainkat audiovizuális elemekkel bővítettük, amelyek elsöprő sikert aratva az egyik legnépszerűbb állomáshellyé tették sátrunkat. Mint mindig, most is változatos kínálatot nyújtottunk, amely a fesztivál minden szekciójához kapcsolódott, így mindenki megtalálhatta a hozzá leginkább közelállót. A természeti és ipari katasztrófákat bemutató Starring the Earth a zöld tematikához, a híres emberi jogi aktivisták beszédeit felidéző Look who is talking az emberi jogokhoz, a háborúval foglalkozó híres művekből idéző War & Peace a békéhez, a világhírű szerelmes dalokat felvonultató How could I live without you pedig a fő témának számító szerelemhez kötődött. Sok látogatónk annyira élvezte a játékos szemléletformáló és ismeretterjesztő időutazást, hogy minden programunkat végigjátszva, órákat töltött standunknál. Búcsúzásként a sok élményen és tudáson túl a fesztivál szellemiségét idéző, általunk tervezett kitűzőkkel feldíszítve távoztak a lelkes szigetelők.

Képek a kitelepülésről itt!