SZIN 2018 – Civil Falu

Jubileumi fesztiválon vagyunk túl. Idén volt 50 éves a Szegedi Ifjúsági Napok és idén már ötödik alkalommal volt jelen az Egyesület a Civil Faluban. A tavalyi évhez hasonlóan idén is a hódmezővásárhelyi Ötletfa Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodával osztottuk meg sátrunkat.
Minden évben nagy hangsúlyt fektetünk a megújulásra éppúgy, mint a folytonosság megőrzésére. Ennek köszönhetően ismét ötvöztük a korábbi évek tapasztalatai alapján népszerűnek bizonyult játékainkat az új, kifejezetten az e nyári fesztiválokra készült programjainkkal. Ezek között hangsúlyos szerepet kapott a fesztivál fél évszázados történetét áttekintő zenei időutazás, az 50 év, 50 dal. A játék a várakozásainkat is túlszárnyalva, minden korábbinál népszerűbb volt a látogatók körében, bizonyítva, hogy a régi motoros fesztiválozók még mindig élénken emlékeznek a múltra, míg a fiatalok zsenge koruk ellenére nagy számban ismerik az elmúlt korok híres előadóit. Külön örömet jelentett számunkra, hogy soha nem tapasztalt számban voltak jelen a legfiatalabb korosztály képviselői, akik körében óriási sikert arattak a kifejezetten számukra készített játékaink, aminek köszönhetően a szüleik is zavartalanul élvezhették a fesztivált. A civil együttműködés jegyében részt vettünk a civil szervezetek felvonulásában, így elevenítve fel a fesztivál korai hagyományait.

>> Képek a kitelepülésről itt!