Kutatások szerint a fiatalok körében a legkisebb a közösségi aktivitási hajlandóság.
Pedig e generációnak kellene a következő évtizedekben alakítani társadalmunk sorsát. A passzivitás egyik oka a sikeres érdekérvényesítésbe vetett hit hiánya. Ezt orvosolja programunk, melynek célja a fiatal generáció felrázása a közösségi passzivitásból, tudatosítva, hogy önerőből is lehet eredményt elérni összefogás által. Érdekérvényesítés alatt közérdek érvényesítést értünk, amikor az egyének közösségi tevékenység keretében együtt lépnek fel a közösséget érintő ügyek közvetlen megoldásának elősegítésére. Közösségi tevékenység alatt olyan ad hoc, vagy tervezett cselekményt értünk, amely egy konkrét ügyben a kívánatos cél elérésére, vagy nem kívánt következmény elhárításra irányul, nem intézményesült formában, amiben a résztvevők egyszerre ötletgazdák, szervezők és lebonyolítók. A programot a szegedi egyetemistáknak indítjuk, hisz a kutatások szerint a közösségi kérdések iránt a legmagasabban kvalifikáltak a legfogékonyabbak, így ők jelentik a legtermékenyebb talajt a kezdeményes sikeréhez.
TÖBB VAGY MINT HINNÉD!
A program a fenti nevű, havonta jelentkező rendezvényekből áll. Célja, hogy interaktív módon tágítsuk a résztvevők ismereteit és formáljuk szemléletüket, a közösségi aktivitás irányába terelve gondolkodásukat.
Egy-egy alkalom tervezett hossza kettő óra, melyet három szekcióba osztunk fel.
Az első szekcióban egy meghívott előadó tolmácsolásában a résztvevők egy jógyakorlattal ismerkedhetnek meg. A második szekcióban egy workshop keretében egy fiktív problémát fogunk modellezni és interaktív formában a jelenlévőkkel közösen megoldást találni rá. A harmadik szekcióban pedig elemezzük a problémakezelést, rávilágítva annak pozitív és negatív elemeire.
Célunk, hogy szimulált helyzetben ébresszük rá a közösségiség iránt fogékony fiatalokat a lehetséges megoldási módozatokra, melyeket aztán a későbbiek során valós szituációkban hatékonyan tudnak hasznosítani. Ennek során nem csak a konkrét ügyben tudnak előrelépést elérni, de tapasztalataikat át tudják adni a munkában részt vevő társaiknak, valamint a rutinnak köszönhetően a későbbiekben intézményesült formában újra és újra aktív alakítóivá válhatnak a közösség sorsának.
HELYSZÍN:
D2, 6720 Szeged, Dózsa György u 2.
IDŐPONTOK:
2016. szeptember 20. kedd 18:00 – 20:00 – Beszélgetés Kékesi Márkkal
2016. október 25. kedd 18:00 – 20:00 – Beszélgetés Kékesi Nikolettel
2016. november 22. kedd 18:00 – 20:00 – Beszélgetés Vajda Árpáddal
2016. december 20. kedd 18:00 – 20:00 – Beszélgetés Dombi Boglárkával
2017. január 24. kedd 18:00 – 20:00 – Beszélgetés Pleskonics Andrással
2017. február 21. kedd 18:00 – 20:00 – Beszélgetés Löffler Tiborral
A beszélgetések teljes lejátszási listája Youtube csatornánkon elérhető: