Családba nem üt a ménkű – Harmadik foglalkozás – Munkában a Család – 2018

Egy működőképes családi közösségnek szükséges feltétele az anyagi biztonság. Ennek megteremtéséhez a munkán keresztül vezet az út. Ezt a témakört jártuk körül a program harmadik állomásán. Ennek keretében a résztvevő diákok szülei közül látogattak el néhányan a foglalkozásra, hogy a gyerekekkel beszélgetve megosszák velük a tapasztalataikat, benyomásaikat, élményeiket. A vendégek elbeszélései két eredményt is hoztak: egyfelől rávilágítottak, hogy a leendő munkavállalóknak mire kell majd számítaniuk felnőttként a munka világában, másfelől megismerhették szüleiknek egy olyan oldalát, amelyről kevesebbet tudtak, sőt arra is ráébredtek, hogy milyen áldozatokat is hoznak azért, hogy nekik zavartalan gyermekkoruk legyen. A tisztességes munka becsületének tudatosításán túl így a szülő-gyermek szolidaritás erősödését is szolgálták az elhangzottak.