Miért érdemes belevágni civil szervezeti munkába? Nem a pénz és nem az elismerés miatt. Előbbi csupán az alapot, utóbbi pedig a következményt jelenti, de egyik sem meghatározó. A fontos az, ami a kettő között van: a teljesítmény, a munka, a vágyott cél megvalósulása.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….Projektjeink kategória bejegyzései
Partiszkon Nyári Akadémia – Harmadik találkozó
Megrendezésre került a projekt előtti utolsó Tervezői Találkozó a Nyári Akadémiában résztvevő fiatalok számára. 2024. július 29-e délután, az előző összejövetellel ellentétben, majdnem mindenki részt tudott venni, így nyolc lelkes akadémistával vágtunk neki a programnak. A napunk középpontjában az empátia, a társadalmi érzékenység és a demokrácia mibenléte és fontossága állt. A diákok ismét feladatok és közös játékok megoldása mellett fedezhették fel az érintett témák lényegét, és kaphattak egy kis ízelítőt abból, mivel is fogunk mélyebben foglalkozni az ötnapos Akadémia során.
Partiszkon Nyári Akadémia – Második találkozó
A Nyári Akadémiához tartozó, azt megelőző Tervezői Találkozók második alkalmát 2024. július 2-án tartottuk meg a D2 Ifjúsági Központban. A nyári elfoglaltságok miatt ez alkalommal kisebb létszámban jelent meg a csapat, de annál lelkesebben vetették bele magukat a közös munkába. Kicsit körbejártuk és felvezettük az önismeret fontosságának témáját, és beszélgettünk a diákokkal a csoporton belüli szerepükről, a csoportmunkához való viszonyukról. Természetesen a közös játék sem maradt el.
A program az ECK Inkubátor 2024 program támogatásával valósul meg.
Partiszkon Nyári Akadémia – Első találkozó
Idei első projektünk célja, hogy a közösségi aktivitásra fogékony szegedi középiskolásokat aktivizálja és támogassa közösségi érdekérvényesítésre és aktív állampolgári mentalitásra tanítsa őket. A projekt során teret biztosítunk a diákok saját ötleteinek megfogalmazására és elősegítjük azok kidolgozását és támogatjuk megvalósításukat.
A Nyári Akadémiához tartozó, és az azt megelőző Tervezői Találkozók, valamint az őszi Mini Projektek és megvalósításuk adja a projektünk lényegét. Szórakoztató és egyben ismeretszerző elfoglaltságot, tapasztalati tanulást kínálunk. Az egyes alkalmakon közösségfejlesztő, közösségszervező, érdekérvényesítő, önismeretet bővítő, készségfejlesztő gyakorlatokon és játékokon, valamint interaktív előadásokon, szervezetlátogatáson és projektmunkán keresztük ismerkednek a fiataok a témával. A program lényegét jelentő Mini Projektek célja pedig, hogy az iskolákban a diákok kezdeményezzenek egy számukra fontos ügyben előrelépést, és azzal kapcsolatban valamilyen akciót valósítsanak meg.
Első Tervezői Találkozónkat 2024. június 18-án tartottuk meg a D2 Ifjúsági Központban, ahol a projektben résztvevő fiatalok ismerkedhettek egymással és velünk is, valamint a későbbi tevékenységekkel és feladatokkal, ami augusztusban az egyhetes Akadémián vár rájuk.
A program az ECK Inkubátor 2024 program támogatásával valósul meg.
Partiszkon Nyári Akadémia indul az Inkubátor 2024 program keretében
A Partiszkon Egyesület az Emberség Erejével Alapítvány „Inkubátor 2024” című programjának keretében elnyert támogatásából valósítja meg a Partiszkon Nyári Akadémia c. projektjét, amely három fő egységből fog állni. E programsorozatunk célja, hogy szegedi diákok részére kínáljunk az érdekérvényesítéssel kapcsolatos ismereteket és gyakorlati tudást, elsősorban egy egyhetes workshop sorozat által, hogy az ott megszerzett tudást jól tudják hasznosítani a fiatalok, mind saját maguk, mind társaik javára, akár iskolájukon belül a Diákönkormányzatokban, vagy akár későbbi pályájuk során.
„Az Emberség Erejével Alapítvány a közösség, a nyitottság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a cselekvés, a részvételiség, az állampolgári jogok és az emberi méltóság szellemében teszi közzé vidéki, kevesebb erőforrással rendelkező civil közösségek részére az Erősödő Civil Közösségek pályázat Inkubátor elnevezésű alprogramját.” – írja az Alapítvány az ECK pályázati oldalán.
Az Inkubátor 2024 program keretében egyesületünk is részt vesz olyan online és offline megvalósuló tematikus workshopokon, illetve felkészítő alkalmakon, ahol hasznos, a szervezeti fejlődést és a mindennapos projektmunkát segítő ismeretekkel bővíthetjük eszköztárunkat.
A személyes alkalmak közül a szegedi és a pécsi képzéseken vettünk részt. A Motiváció Műhely által szervezett szegedi képzés témája például a „Fundraising”, vagyis az adománygyűjtés volt, amelyet első sorban a civil szervezetek számára fontos aspektusokból jártunk körül a műhelymunka alkalmával.
De ellátogattunk Pécsre is, az Emberség Erejével Alapítvány székhelyére, ahol a civil szervezetek számára alapvetően fontos tevékenységekről, a bázisépítésről és szervezetnövelésről kaptunk egy átfogóbb képet.
A Partiszkon Nyári Akadémiával kapcsolatos további információk a jövőben is nyomon követhetők lesznek itt a weboldalunkon és a Facebookon.