Tizedik alkalommal jelentkezett, ezzel együtt pedig a végére ért a két évvel ezelőtt a közösségi aktivitás fejlesztésére indított Vekker nevű programunk. Az utolsó beszélgetés témája az ifjúság volt. A másfél órás diskurzus során átfogó módon tekintettük át e generáció helyzetét. A teljes kép megalkotásához az ifjúsággal foglalkozó szakemberek mellett vendégünk volt egy, az e korosztályt képviselő egyetemista fiatal, aki szószólóként artikulálta a húszas éveikben járó fiatalok érdekeit és világszemléletét.
Az elmúlt két esztendőben a Nemzeti Együttműködési Alap által finanszírozott Vekker változatos és sokszínű programelemekkel jelentkezett, melynek e beszélgetős esték csupán az egyik, de kétségkívül leglátványosabb részét képezték. Vélhetően ennek köszönhető, hogy ezek az esték már-már az Egyesület védjegyévé váltak.
Éppen ezért a beszélgetős formátum a jövőben is rendszeresen jelentkezni fog, de már nem csupán az ifjúságot érintő, hanem a legváltozatosabb témákkal, a megszokott érdekes vendégekkel és magas színvonallal.