A Partiszkon Egyesület az Emberség Erejével Alapítvány „Inkubátor 2024” című programjának keretében elnyert támogatásából valósítja meg a Partiszkon Nyári Akadémia c. projektjét, amely három fő egységből fog állni. E programsorozatunk célja, hogy szegedi diákok részére kínáljunk az érdekérvényesítéssel kapcsolatos ismereteket és gyakorlati tudást, elsősorban egy egyhetes workshop sorozat által, hogy az ott megszerzett tudást jól tudják hasznosítani a fiatalok, mind saját maguk, mind társaik javára, akár iskolájukon belül a Diákönkormányzatokban, vagy akár későbbi pályájuk során.
„Az Emberség Erejével Alapítvány a közösség, a nyitottság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a cselekvés, a részvételiség, az állampolgári jogok és az emberi méltóság szellemében teszi közzé vidéki, kevesebb erőforrással rendelkező civil közösségek részére az Erősödő Civil Közösségek pályázat Inkubátor elnevezésű alprogramját.” – írja az Alapítvány az ECK pályázati oldalán.
Az Inkubátor 2024 program keretében egyesületünk is részt vesz olyan online és offline megvalósuló tematikus workshopokon, illetve felkészítő alkalmakon, ahol hasznos, a szervezeti fejlődést és a mindennapos projektmunkát segítő ismeretekkel bővíthetjük eszköztárunkat.
A személyes alkalmak közül a szegedi és a pécsi képzéseken vettünk részt. A Motiváció Műhely által szervezett szegedi képzés témája például a „Fundraising”, vagyis az adománygyűjtés volt, amelyet első sorban a civil szervezetek számára fontos aspektusokból jártunk körül a műhelymunka alkalmával.
De ellátogattunk Pécsre is, az Emberség Erejével Alapítvány székhelyére, ahol a civil szervezetek számára alapvetően fontos tevékenységekről, a bázisépítésről és szervezetnövelésről kaptunk egy átfogóbb képet.
A Partiszkon Nyári Akadémiával kapcsolatos további információk a jövőben is nyomon követhetők lesznek itt a weboldalunkon és a Facebookon.